0

Végh Gábor, az FC Budapest első felnőtt bajnokságban bemutatkozott játékos!!

fcbudapest-20160812-1

Végh Gábor hivatalos bajnoki mérkőzésen debütált a Zalaegerszeg csapatában az NB II-ben, ezért interjút készítettünk vele.

Az FC Budapestben és a Puskás Akadémiában is csapatkapitány voltál, mit gondolsz, hogy miért téged választottak, mivel tudtad kapitányként segíteni a csapataidat?

Úgy érzem, hogy csapatjátékos vagyok, tehát a csapat érdekeit a sajátom elé helyezem. Szerintem mind a két helyen, nagyon jó közösség volt, jóban voltam nagyjából mindenkivel, tehát szerettek a többiek, talán ezért is. Illetve próbáltam a pályán is olyat nyújtani, amivel kiérdemlem.

Korábbi nevelőedződnek, Czuk Henriknek két csapatában is megfordultál, milyen edzőnek tartod őt? Mit tanultál tőle?

Olvasd tovább »

0

Németh Krisztián, a Future Cup Budapest reklámarcának köszöntője

fcbudapest-20170729-2

Nagyon örülök, hogy egy ilyen rangos hazai tornának lehetek a reklámarca és ezzel is népszerűsíteni tudom ezt a remek rendezvényt! Gyerekkoromban is nagyon nagy izgalommal vártunk minden egyes nemzetközi mérkőzésünket, illetve tornánkat, ahol lemérhettük, hol tartunk a külföldi csapatokhoz képest. Mivel elég fiatalon kikerültem külföldre focizni, tudom milyen fontos megismerni más országok kultúráját és szokásait. Bízom benne, hogy a nemrég befejeződő Európa Bajnokság eredménye után még több gyerek kezd el majd focizni és talán egyszer nekik is hasonló élményben lesz részük, mint nekünk a válogatott tagjainak!

Szeretnék gratulálni a szervező FC Budapestnek,hogy évről évre sok sok munkával, ilyen rangos tornát tudnak szervezni ebben a korosztályban!

Végezetül kívánok mindenkinek sikeres szereplést a VIII. Future Cup Budapesten, remélem mindenki kellemes élménnel gazdagodik majd!

0

Geoff Noonan – az FA akadémiai koordinátor köszöntője!

future_cup-20160521

Régi ismerősünk, Gooff Noonan, aki több mint tíz évig volt a Fulham FC utánpótlás vezetője, írt köszöntőt az idei Future Cup Budapest résztvevőinek. Geoff jelenleg az Angol Labdarúgó szövetség alkalmazásában áll, mint akadémiai koordinátor. Nagy megtiszteltetés számunkra kedves levele!

Olvasd tovább »

0

Sztárcsapatot fogadunk a Future Cup Budapesten!

future_cup-20160309

Tovább erősödik a Future Cup Budapest 2016 mezőnye. A nemzetközi porondon is ismert török sztárcsapat, a Besiktas is Budapestre látogat augusztus végén. A törökök részvétele azért is nagy dolog, mert ők jelezték, hogy szívesen részt vennének tornánkon. A Besiktas regisztrálásával már csak három helyünk maradt a 18-as mezőnyből!

Olvasd tovább »

0

Future Cup Budapest 2016 – Németh Krisztián a torna reklámarca!!

fcbudapest-20151026

Németh Krisztián, a Magyar válogatott és a Sporting Kansas City csatára lesz a jövő évi Future Cup Budapest 2016 reklámarca! A jelenleg a legjobb formában lévő, (Nikolics Nemanja és Böde Dániel mellett ) MLS-ben játszó támadó szívesen vállalta tornánk népszerűsítését. Krisztián a torna plakátján, műsorfüzetében és a honlapján szerepel, de reméljük személyes találkozásra is sor kerül majd. Nagy nagy köszönet érte! Egyesületünk további sok sikert és sok sok gólt kíván Némo-nak!