FC Budapest

fcbudapest_cimer-2013Az FC Budapest utánpótlás-nevelő munkája célul tűzte ki, hogy tehetséges utánpótlás-játékosokat képezzen, akik később első osztályú csapatok keretébe kerülhetnek. Mindeközben támogatja a régió labdarúgását és sportéletét azáltal, hogy bevonja a munkába a kerületi óvodákat. Támogatja ezzel egyrészt a tömegsportot, hiszen a nem annyira tehetségesnek számító gyerekekkel is megszeretteti a sportágon kívül magát a mozgást is. Támogatja ugyanakkor a kerületi versenysportot is, hiszen a tehetségesebb gyermekekkel már korán elkezd foglalkozni, akiknek így az egyesület keretein belül lehetőségük lesz a versenyzésre.

A klub a csapatait nemcsak magyarországi, hanem a nemzetközi keretek között is folyamatosan méretteti meg, ezért rendszeresen részt vesz külföldi tornákon, illetve rendszeresen rendez nemzetközi tornákat. A klub a játékosokat teljes fejlődésükben támogatja. A labdarúgó képzés mellett döntő jelentőségű a személyiség és a csapatszellem fejlődésének elősegítése.

Bővebben itt: fcbudapest.hu