Véglás Palkó – Az évek alatt sok nemzetközi tapasztalatot szereztem!

Véglás Palkó hét évig volt az FC Budapest játékosa. A 2002-es születésű játékosunk nyáron került a Videoton FC U15-ös csapatába.

Először is szeretném megköszönni Czuk Henriknek ezt a csodálatos 7 évet, amit az FC Budapest színeiben tölthettem. Az évek alatt sok nemzetközi tapasztalatot szereztem és rengeteget fejlődhettem. Sokat köszönhetek edzőimnek: Csámpa Gyulának, Vejmola Tamásnak, Végh Andrásnak (Maci bácsi), Tóth Leventének, és Czuk Henriknek. Idáig nem juthattam volna el a csapat, és Henrik bá segítsége nélkül. Nem szeretnék búcsúzkodni, hiszen egy részem mindig az FC Budapestnél lesz és sok alkalom lesz még arra, hogy meglátogathassam a csapatot.

Szeretnék gratulálni a többieknek is, akik velem együtt első osztályba kerültek. Akiknek nem sikerült, azok dolgozzanak, hogy mihamarabb kerüljenek ők is abba a csapatba, amelyikbe szeretnének. További sok sikert kívánok Czuk Henriknek, a 2002-es korosztály csapatkapitányának Csipkés Ákosnak, és az egész egyesületnek!

Kívánom, hogy minden itt levő játékosnak váljon valóra az álma! Hajrá FC Budapest! Hajrá Vidi!

Üdv: Palkó