Budapest Honvéd 2009

czukhenrik.jpgA Dalnoki akadémia volt vezetője, Czuk Henrik irányítja februártól a Kispest legkisebb labdarúgó palántáinak felkészülését. A 35 éves budapesti edző, fiatal kora ellenére szaktekintélynek számít a legapróbb korosztályok felkészítésében. A Dalnoki akadémiával tavaly két bajnokságot is nyert és nem mellékesen a nemzetközi mezőnyben végigverték Európát. A Bp. Honvédnek szüksége van az edző szakértelmére, ugyanis a 6 és 12 év közötti korosztályaink egyelőre nem tartoznak az élcsapatok közé.

– Czuk Henrik, üdvözlünk a Bp. Honvédnál! Több korosztály felügyelete lett Rád bízva, mesélnél a konkrét feladataidról?

– Nem vezetőedzőnek érkeztem a klubhoz, bár még az is elképzelhető, hogy a legkisebbek, a 2003-ok edzéseit én tartom majd. A kis korosztályok összefogása, koordinálása a feladatom, mert ezek a csapatok nem olyan erősek a Honvédnál, így pedig az Akadémiára a saját utánpótlásból csak kevés gyerek kerülhetne be. Azt tudni kell, hogy a Magyarországon működő akadémiai csapatok között nagy harc van a tizennégy évnél idősebb tehetséges gyerekekért. Jobb, ha nem kívülről kell hozni az ügyes fiatalokat, ide kell őket szoktatni még kiskorban. Mindenképpen meg kell erősíteni ezeket a korosztályokat! Tervezek olyan kiválasztó napokat, mint amilyenek régen voltak, így minden hónap utolsó péntekén, a nagy műfüvön várjuk majd az érdeklődőket. Az első alkalom március 27 -én, 18 órától lesz.

– Milyen labdarúgó múltad van? Mióta dolgozol edzőként?

– Itthon a másodosztályban az ESMTK-ban futballoztam, de amikor az USA-ban tanultam, az amerikai egyetemi bajnokságban játszottam – többek között a New York Hungária csapatában. Tíz éve edzősködöm, még a tengerentúlon kezdtem a munkát. Itthon a BDSE, MAC Népstadion, Újpest, FTC és a Dalnoki Akadémia csapatainál dolgoztam.

– A Dalnoki Akadémiával sok nemzetközi sikert értetek el. Melyek voltak a legjelentősebbek?

A meghívásos korosztályos Európa Bajnokság döntőjébe kétszer is bekerültünk a 98-as csapattal. Legyőztük többek között a Barcelona, Fulham, Austria Wien és Sparta Praha csapatait is.

– Van valami Ars Poeticád a munkáddal kapcsolatban?

– Nekem az a nézetem, hogy a magyar gyerekek ugyanolyan tehetségesek, mint a külföldiek, és ezt az előző csapataimnál bizonyítottam. Szeretnék új koncepciót, szisztémát itt a Honvédnél bevezetni és magyar gyerekekkel akarok sikereket elérni! Általában itthon a klubok nem foglalkoznak ezekkel a kis korosztályokkal, örülök, hogy itt Kispesten ez nem így van.

– Akkor minden adott a jó munkavégzéshez?

-Igen, nagyon jó feltételek fogadtak a Bozsik-stadionban, de egy utánpótlás centrumot kellene létrehozni, az lenne az igazi. Tudom, hogy Hemingway úr is nagyon ezen van, a megoldást keresi, hogy legyen helye a legkisebbeknek is.

Forrás: www.telesport.hu