Búcsú a Fenoméntól: Ronaldo visszavonult

Búcsúzik egy istenáldotta tehetség, minden idők egyik legkiválóbb képességű középcsatára, aki fénykorában a megállíthatatlanság szinonimája volt. 2011. február 14-én lezárult Ronaldo Luís Nazário de Lima, azaz a „valódi” Ronaldo labdarúgó-karrierje: videókkal és portréval búcsúzunk a brazil Fenoméntól.

A kis Ronaldo Rio de Janeiro egyik külvárosában és hatalmas nyomorban, Bento Ribeiróban nőtt fel, s „Dadado” legszívesebben egész nap az utcán focizott, az iskolát pedig szerette messze-messze, megnyugtatóan nagy ívben elkerülni. Családi és szociális hátterére jellemző, hogy édesanyja, Sonia, aki egyébként a fiát világra segítő orvosról nevezte el Ronaldót, szeptember 18-án született gyermekét csak 22.-re tudta anyakönyveztetni, ugyanis csak akkorra sikerült összeszednie a hivatalnoknak járó pénzt!

A BÚCSÚ

A kétszeres aranylabdás brazil Ronaldo hétfői sajtótájékoztatóján – Andrés Sánchez, a Corinthians elnöke és két fia társaságában – bejelentette, befejezi profi pályafutását.

A kiváló csatár már tegnap úgy nyilatkozott, nem tudja tovább folytatni, és ma délelőtt elbúcsúzott csapattársaitól a Corinthiansnál.

„Biztosan készen állnak? Ahogy hallották a hétvégén, azért vagyok itt, hogy… Egy hosszú jegyzetet készítettem, most meg semmit sem tudok mondani… Befejezem a profi pályafutásomat labdarúgóként” – mondta Ronaldo meghatottan a népes újságírósereg előtt a sajtótájékoztatón.

„Szép, csodás, érzelmekkel teli karrier volt ez. Sok vereséggel, döntetlennel és győzelemmel. Számos barátot szereztem. Nem emlékszem, hogy bárki az ellenségemmé vált volna. Több ok miatt döntöttem úgy, hogy előbb befejezem a tervezettnél” – tette hozzá a Fenomén.

Négy évvel ezelőtt Milánóban kiderült, hogy hyperthyroidizmusban szenvedek, és ennek a kezelésére olyan gyógyszereket kell szednem, amelyek doppingszernek minősülnek. Sok szó esett a súlyomról, és ez az oka a dolognak” – folytatta a csatár.

„Nagyon hálás vagyok a csapattársaimnak. Minden percet élveztem, amelyet velük tölthettem. Mindent köszönök az összes klubnak, amelyben megfordultam, a játékosoknak és edzőknek egyaránt! A jövőm már meg van tervezve: létrehozunk egy alapítványt, amelynek a »Fenomének teremtése« lesz a neve” – tette hozzá Ronaldo.

Az apa nélkül felnövő gyermeket óriási kulturális hiányosságai és szegénységük rengetegszer hozta kellemetlen helyzetbe, ám az ő igazi világa a futballpálya volt, s ebben a birodalomban mindenki az ő alattvalójának számított! Kedvencének és példaképének Zicót választotta, s hamarosan ő is a zseniális fehér varázsló nyomdokaiba léphetett, ugyanis tagja lett a brazil serdülőválogatottnak (a Valqueire Tenis Clube és a Social Clube de Ramos nevű klubok után) a Sao Cristovao tagjaként. A legenda szerint azért igazolt át a Cristovaóba, mert ugyan járt próbajátékon a Flamengónál, ám annak egyik sasszemű edzője szerint nem ért annyit a csatárkezdemény játéka, hogy megvegyék számára naponta a buszjegyeket (miközben a kissrác egy környékbeli gyorsétterem előtt vadászott a maradékokra.).

Új egyesületében viszont megmutatta oroszlánkörmeit: kettesével-hármasával-nyolcasával kezdte szórni a gólokat, így nem meglepő, hogy a 17 éves tehetségre – aki előtte a Sao Paulónak és a Botafogónak sem kellett – végre egy igazi nagycsapat, a Cruzeiro csapott le! Első „keresztes” évében máris berobbant a brazil futballba: debütáló szezonjában 58 gólt rúgott az állami és országos bajnokságban valamint a különböző kupákban, a bajnokikon 14 fellépésén 12-szer volt eredményes; a Bahiának 90 perc alatt ötször talált be, pedig akkoriban egy bizonyos Dida védte az ellen hálóját!

Jutalomképpen Ronaldo a válogatottban is pályára léphetett, természetesen már a felnőttek között, ráadásul az örök rivális Argentína ellen. Íme, az összeállítások a fiatalabbak és a régmúltra felhős szemmel visszaemlékező veteránok kedvéért: Zetti – Cafú, Ricardo Rocha, Ricardo Gomes, Branco – Mauro Silva, Dunga, Rái, Zinho – Bebeto, Müller (később beállt csereként Mozer, Leonardo, Rivaldo, Mazinho és természetesen hősünk, Ronaldo is; a 80. percben, Bebeto helyére állt be).

Remeklései hatására Carlos Alberto Parreira szövetségi kapitány benevezte ugyan a még fiatalkorú támadót az 1994-es világbajnokságra, de Ronnie egyetlen percet sem játszhatott Amerikában, hiszen Romário, Bebeto sokkal jobb volt még akkoriban nála, de még a kispadon is megelőzte őt a fiatal Viola és a tapasztalt Müller. Pedig nem kisebb személyiség szólalt fel az ifjú titán érdekében, mint Parreira kapitány édesanyja!

Meglehet, a mester rájött arra, hogy nem lenne jó egy lelkileg igencsak labilisan viselkedő, fogszabályzós és néha még a kispadon is kedélyesen fényképezhető ifjoncot rögtön a mély vízbe dobni – Ronaldo akkoriban többször is olyan dolgot tett nyomott álmai közben, amit mi, felnőttek csak néhány réves korukig veszünk jó néven a gyerekektől. Sőt, egy bajnokin egyenesen a kezdőkörben leguggolva könnyített magán, de a kezdő sípszó előtti hányásrohamok mindennaposak voltak akkoriban számára!

Érdekes módon Ronaldao (Ronaldócska) néven ismerte meg a pelyhes állú éket az Egyesült Államokban a nagyvilág, hiszen a Ronaldo nevet már lefoglalta a Sao Paulo akkori emberfogója – a mai Ronaldinho meg éppen a Fenomén Ronaldo miatt vette fel a szintén kicsinyítő képző -inho végződést!

Az első fizetéséből egy Volkswagen Golfot (jogosítványa sem volt) és édesanyjának új lakást vásárló tinisztár, mi sem természetesebb, hamarosan Európában találta magát, ugyanis a PSV benne látta a Barcelonába igazolt gólkirály, az akkoriban csúcson lévő Romário megfelelő örökösét.

A hatmillió dolláros transzfer keretében Európába kerülő Ronaldo minden tekintetben a r(l)obbanékony Romário nyomdokaiba lépett: első évében Luc Nilis és Eric Meijer csatártársaként holland gólkirály lett 30 treffeléssel, majd második szezonja végén ő is Katalóniába költözött… Egyébként utolsó eindhoveni fél évét egy súlyos térdsérülés miatt teljes egészében kihagyta, de a Barcelona így is 15 millió eurót fizetett a friss Copa América-győztes csatárért, hogy pótolja az előző évben a Flamengóba hazamenekülő Romáriót.

Ezt követően két teljes éven át egyértelműen az akkor még roppant szerény és szimpatikus, lelkes Fenomeno dominálta a világ labdarúgását: lett spanyol gólkirály elképesztő átlaggal; rúgott gólokat a félpályáról indulva, amikor hárman is csüngtek a nyakán (ha nem láttak még megállíthatatlan csatárt, ezt a találatot érdemes megnézni…), de velük együtt ügetett be a hálóig; lett aranylabdás és a FIFA legjobbja, lőtt győztes találatot a KEK döntőjében – talán csak az atlantai olimpiai bronzérem okozott számára némi csalódást.

Bár egy rendkívüli gárdában játszhatott, a pénz hívó szavának (akárcsak a katalánok elnöke, Núnez) nem tudott ellenállni: óriási meglepetésre 1997 nyarán elfogadta az Inter és Moratti elnök pazar, 28 millió eurós ajánlatát!

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=dimEj_lA7J0[/youtube]

Ronaldo az arrafelé is nagy becsben tartott tízes mezt kapta meg a fekete-kékeknél, ugyanis az éppen a Real Madridtól érkező Zamorano már korábban lefoglalta a kilencest, s a brazil – szerencseszám ide, babona oda – a remeknek mondható 25 találattal zárta az évet.

Azonban a kilencvenes évek végének első igazán idegenlégiósok dominálta, százmilliókba kerülő hada a fényes nevek ellenére sem uralta nemhogy az európai, de még az olasz futballt sem, pedig olyan játékosokkal léphetett pályára hétről hétre Ronaldo Milánóban, mint Pagliuca, Frey, Silvestre, Bergomi, West, Galante, J. Zanetti, Paulo Sousa, Aron Winter, Diego Simeone, Zé Elias, Moriero, Djorkaeff, Kanu, Recoba, Zamorano és Roberto Baggio. Így is szerzett egy címet az Interrel, az 1997–1998-as idényt UEFA-kupa-győzelemmel zárta, a 3–0-ra végződő döntőben maga is betalált a Laziónak.

Időközben médiasztárrá vált a kopasz csatár: tűzpiros Ferrarival járt, csüngtek rajta a nők, megtiltotta, hogy felhasználják védettnek vélt nevét egy futballjátéknál és találkozhatott a pápával is. Az 1998-as azonban fekete éve lett: eleve úgy készült a várva várt világbajnokságra, hogy a Serie A-ban szinte végig sérülésekkel küszködött, ám Franciaországban így is gyakran egymaga vitte hátán góljaival a selecaót – azonban a döntő előtt a sérülése miatt lidokainkoktélokon élő ék kis híján meghalt egy máig nem tisztázott roham következtében.

Ha jó barátja és szobatársa, Roberto Carlos nem hívja gyorsan a lélekjelenlétét szerencsére megőrző César Sampaiót, aki kihúzza Ronaldo hátracsúszott nyelvét, akkor… A kis híján (talán egy epilepsziás roham miatt) a túlvilágra költöző Ronaldónak viszont a fináléban mindenképpen játszania kellett, természetesen a mindenható szponzor nyomására. Jellemző módon pár perccel a döntő előtt még az egész világ úgy tudta, hogy az Állat (Edmundo) kezd Ronaldo helyén, aki a kispadon csücsül majd, de Teixera elnök tolmácsolta a szponzor kifejezett kérését a kapitánynak, Zagallónak, így a kilencesnek pályára kellett lépnie.

A finálé előtt a brazil játékosok és vezetők annyit vitatkoztak az eseten, hogy a mérkőzés előtt be sem melegítettek rendesen, még a hagyományos közös ima is elmaradt! Igazából sohasem tisztázódott, mi is zajlott le pontosan a döntő előtt, de az egész csapatot mélyen megviselték a történtek, különösképpen az érte aggódó, fél szemmel mindig barátját leső Roberto Carlos játszott mélyen tudása alatt; maga az agyonnyugtatózott, álmosnak tűnő Ronaldo is úgy futballozott a franciák ellen, mintha csak egy magyar NB I-es csatárt látnánk lézengeni.

A következő szezont viszont mindezek ellenére jól kezdte, de 19 bajnoki fellépés és 14 gól után olyan súlyos térdszalagszakadást szenvedett, hogy egyéves kényszerpihenőt kellett tartania. Visszatérése után ismét elszakadtak térdszalagjai (egyszerűen futás közben), s csak 2000 decemberében léphetett újra pályára, tíz mérkőzés és hét hálórezgetés erejéig.

Egy újabb sérülés után már csak tavasz végén, a Lazio elleni kupadöntőben játszhatott újra – végül hordágyon kell levinni őt a pályáról… Ismét a térde sérült meg, de ezúttal nem a szalagok húzódtak meg, hanem egyszerűen eltörött a fáradt csont!

Újabb hosszú kihagyás után 2001 szeptemberében húzhatott újra mezt tétmérkőzésen az FC Brasov ellen, de ezután decemberig csak edzéseken vehetett részt – életének azon időszakáról mindennél beszédesebben szólnak a számok: Ronaldo 1999 és 2001 ősze között, azaz 22 hónap alatt kerek 6 percet játszhatott nem barátságos fellépéseken! Moratti elnök ezen idő alatt fizette a csatár teljes bérét, sőt egy külön szakembert vett fel, akinek egyetlen dolga Ronnie istápolása volt; a játékos többször is azt nyilatkozta, hogy elnökét tekinti második édesapjának.

2000-ben már teljesen leírták a brazilt a futball világában: amikor az egykoron körülrajongott klasszis sokadik műtétjére készült, csupán egyvalaki látogatta meg őt családtagjain kívül – Zinedine Zidane. Hősünk csak 2002 elejére épült fel, hogy a nyári világbajnokságra óriási szenvedések árán összeszedje magát, rengeteget edzve a felgyógyulásáért és a formába lendülésért. A sok sérülés oka egy francia orvos szerint az volt, hogy a csatár igencsak elhanyagolta fogait – mindenesetre néhány kezelés és kisebb műtét után tényleg rohamosan javult a labdarúgó izomzatának állapota is!

A tavaszi hajrában már újra gólerősen játszott (10 mérkőzés/7gól), de a scudettót, a bajnoki aranyat nem tudták hazavinni a fekete-kékek. Amikor utolsó bajnokijukon a Lazio ellen az őt sohasem kedvelő argentin Héctor Cúper lecserélte, Ronnie a kispadon könnyezve, sírva búcsúzott el az Intertől.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=y-8a94GuZcc[/youtube]

Az ázsiai vb-n aztán hatalmas meglepetésre újra a figyelem központjába került a sántikálva sprintelő támadó: a torna gólkirályaként óriási szerepet vállalt a brazilok aranyából, folyamatosan régen látott agresszivitással és lelkesedéssel támadta az ellen kapuját.
A diadal: a 2002-es vb csúcspont Ronaldo karrierjében

Egy pár pillanatra újra a régi, 1996–1998-as gólvágót láthattuk, amikor a döntőben kétszer is betalált a torna legjobbjának választott Kahn hálójába! Bár a német kapusklasszis címét a brazil csatár érdemelte volna meg, az aranyon kívül az is vigasztalhatta Ronaldót, hogy az 1998-as világbajnokság legjobbjának is azt választották meg, aki a finálé nagy vesztese volt: őt!

A vb után a vele nagyon rossz viszonyt ápoló Héctor Cúper miatt nem akart visszatérni Milánóba, s bejelentette, hogy mindenképpen távozik az Intertől – attól a klubtól, amely kitartott mellette sérülései idején, folyósította fizetését, műttette, rehabilitáltatta.

Egy idő után a milánói szurkolók is ellene fordultak, s bár Ronaldo sokáig tagadta, hogy eligazolna, a Real elnöke, Florentino Pérez tárgyalt jachtján Morattival – és az Inter-elnök végül eladta a spanyoloknak a híres 9-est. A futballista ára körülbelül 45 millió euró volt, ebből 10 fejében az Interé lett egy általa kiválasztott ekkora értékű madridi játékos (csak éppen sem Solari, sem Morientes nem akart Itáliába szerződni eleinte). A Realt Ronaldo érkeztekor kezdték galacticosnak nevezni, s a támadó egy hónapos pihenő után decemberre felvette a spanyolországi ritmust.

Világkupa-döntőbeli remeklése után belelendülve első évében 23, a következőben 24 gólt szerzett, ami fantasztikus teljesítmény az egy szem csatártól – ráadásul eredményességéért cserébe még azt is megbocsátották neki, hogy miatta szorult hátrább a helyi ikon, Raúl; Morientest pedig a kispadról is száműzték Monacóba majd Liverpoolba. Egyébként Ronaldo legjobb mérkőzését a királyi csapat mezében talán Manchesterben vívta, amikor is egy mesterhármast helyezett el Fabian Barthez hálójába! Spanyol bajnoki címét elnyerve Fenomén 2003-ban lezárt egy különös sorozatot – bármilyen fura is, ez volt első országos bajnoki aranya pályafutása során.

A 2004-es szezonban talán egyedül ő hozta formáját a madridi sztárok közül, hiszen gólkirály lett – bár csoda módon góljairól mindenki azt mondta, hogy „Onnan könnyű ám berúgni!”, de Ronnie volt akkoriban talán az egyetlen olyan csatár a világon, aki ugyanazzal a mozdulattal leveszi a lasztit, cselez és szökteti magát – hatalmas adottság számára ez Istentől!

A nagy fellángolás után 2004 végére mintha Madridban is kiteltek volna napjai: zűrös magánéletével, zsíros reklámszerződéseivel jóval többet foglalkozott, mint az egykoron annyira imádott Játékkal, s ez bizony teljesítményén is meglátszott.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=-N72Gv4H54A[/youtube]

A madridi drukkerek is ellene fordultak, volt, hogy megtapsolták Luxemburgót, amikor végre lecserélte csatárát. 2005 nyarán kihagyta a Konföderációs Kupát, mondván, inkább pihenni szeretne, erre Carlos Alberto Parreira azzal fenyegette meg, hogy ha lemondja a felkészülési mérkőzéseket, kirakja a világbajnokságra utazó keretből is.

Németországban kiválóan helyettesítették Ronaldót a Robinho, Adriano kettős tagjai, talán ezért is jelentette be óriási meglepetésre a realos sztár, hogy a 2006-os világbajnokság után visszavonul a válogatottól.

„Ez lesz a negyedik világbajnokságom, ideje hogy lelépjek a színről és más játékosoknak is esélyt adjak” – nyilatkozta ekkor.

Így is lett, egy rekorddöntés után: a brazilok ugyan elszálltak a franciák elleni negyeddöntőben, de a súlyproblémákkal küszködő Ronaldo előbb beállította Gerd Müller vb-gólcsúcsát, majd a nyolcaddöntőben Ghána ellen meg is döntötte azt, 15., egyben utolsó világbajnoki góljával.

Ő lett a második játékos Jürgen Klinsmann után, aki a vb-k történetében három tornán legkevesebb három gólt (azóta Miroslav Klose három tornán négyet vagy többet lőtt, ez a csúcs megdőlt).

A franciák elleni vereség után azonnal megműtötték jobb térdét, amellyel már nyolc hónapja szenvedett, ugyanis egy csontdarab állandóan meszesedett, egy korábbi rúgás következtében.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=XfiN2M7L9Ks[/youtube]

Ronaldo utolsó madridi fél éve 2006 ősze volt, a környezetváltozást az AC Milan kínálta: 7.5 millió euróért szerződtették a milánói piros-feketék. 2007 januárjában aláírt és megkapta a 99-es számot, második meccsén, a Siena ellen két góllal és gólpasszal villantott, a félszezont 7 találattal zárta. Betalált volt csapatának, a városi rivális Internek derbin – így a milánói városi csata történetében elsőként mindkét csapat színeiben be tudott találni.

Az Inter drukkerei „igen kedvesen” fogadták: „Úgy szaladtál el, mint egy nyúl, és úgy tértél vissza, mint egy disznó”, utalva arra, hogy 99-es mezszáma akár súlyát is jelölhetné. Ronaldo sem maradt adós: „Rengetegen szidtak meccs közben, sokan az édesanyámat és a családomat is bántották. De hülye emberektől mit lehet várni?”

Visszatérő kisebb sérülések sújtották, a versenysúlyával (immár szokásos módon) nem volt minden rendben, majd 2008. február 13-án ismét súlyos térdsérülést szenvedett, a Livorno elleni mérkőzésen.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=U4R6bMyyiHo[/youtube]

Harmadszor került térde miatt hosszú időre partvonalon kívülre, a Milan pedig nem hosszabbított vele, így Ronaldo szabadon igazolható lett.

A Fenomén nem adta fel, hosszas rehabilitáció után a Flamengóval kezdett edzeni, majd 2009 decemberében aláírt a Corinthianshoz (a Fla-drukkerek finoman fogalmazva sem örültek ennek).

A Corral paulista bajnokságot és Brazil Kupát nyert – ezek lettek pályafutása utolsó, pályán kivívott címei –, 2010-ben még szerződést hosszabbított, de ezt a kontraktust már nem töltötte ki. A legutóbbi másfél évtized egyik meghatározó csatára, a legjobb napjaiban egyszerűen megállíthatatlan Ronaldo megállt – és abbahagyta.

Minden idők legnagyobb csatárai között van a helye.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=djr2VFG2nOg[/youtube]

RONALDO LUÍS NAZÁRIO DE LIMA

Született: 1976. szeptember 22., Bento Ribero
Nemzetisége: brazil
Posztja: csatár
Válogatott mérkőzései/góljai száma: 97/62

Klubjai: Valquiere (1986–1989), Social Ramos Clube (1990–1991), Sao Cristovao (1991–1993), Cruzeiro (1993–1994), PSV (1994–1996), Barcelona (1996–1997), Internazionale (1997–2002), Real Madrid (2002–2007), AC Milan (2007–2008), Corinthians (2009–2011)

Legnagyobb sikerei: 2x világbajnok (1994, 2002), vb-ezüstérmes (1998), 2x Copa América-győztes (1997, 1999), Copa América-2. (1995), Konföderációs Kupa-győztes (1997), olimpiai 3. (1998), KEK-győztes (1997), UEFA-kupa-győztes (1998), világkupagyőztes (2002), spanyol bajnok (2003, 2007), spanyol Szuperkupa-győztes (2003), Minas Gerais állam bajnoka (1994), Sao Paulo állam bajnoka (2009), Brazil Kupa-győztes (2009), Holland Kupa-győztes (1996), Spanyol Szuperkupa-győztes (1996), a Super Copa gólkirálya (1993), Minas Gerais állam gólkirálya (1994), 2x holland gólkirály (1995, 1996), spanyol gólkirály (1997, 2004), 3x az év játékosa a FIFA szavazásán (1996, 1997, 2002), 2x aranylabdás (1997, 2002), a világbajnokság legjobb játékosa (1998), 3x az év játékosa a World Soccer szavazásán (1996, 1997, 2002), 2x az év játékosa az Onze Mondial szavazásán (1997, 2002), az év játékosa Olaszországban (1998), az év legjobb külföldi játékosa Olaszországban (1998), a világbajnokság gólkirálya (2002), Golden Foot-díjas (2006), a brazil labdarúgás Hírességek Csarnokának tagja (2006), a Serie A-ban az évtized játékosa (1997–2007), a Goal.com-nál az évtized játékosa (2000–2010), a világbajnokságok történetének legtöbb gólt szerző játékosa (15 gól, 1998–2006), a paulista bajnokság legjobb játékosa (2009)

Forrás: nemzetisport.hu