Czuk Henrik – Sokat tanultunk ismét a londoni edzőktől

fcbudapest_fulham_tabor-20150813

Július utolsó hetében ismét Fulham FC-FC Budapest közös focitábort tartott egyesületünk a nagy múltú angol csapat edzői vezetésével. Az eltelt öt napot Czuk Henrik vezetőedzőnk értékelte:

2013 és 2014 után idén is megrendezte egyesületünk a Fulham FC nyári labdarúgó táborát, ami kiemelten fontos esemény számunkra. Nagyon örülök, hogy ebben az évben már három edző érkezett a londoni klubtól. Aimen Issa, Brett Cooper és Andrew Joslin mind fő állású edzők a Fulham FC -nél, és komoly eredményeik is voltak már klubjukban. Például Aimen, aki 5 éve tagja klubnak kétszer is bajnokságot nyert a Premier Legueben az U18-as korosztálya, illetve FA kupa döntős is volt már szintén az U18-al. Brett, aki már több mint három éve mérkőzés elemzőként dolgozik az U21-nél, illetve a fiatalabb korosztályoknál – pedig edzőként tevékenykedik. Andrew Joslin, aki csak egy éve van a Fulhamnél szintén fiatalabb korosztály edzője, illetve a 16-19 éves Akadémisták tanulmányaiért is felelős. Ebből is látszik, hogy tehetséges,felkészült szakemberek érkeztek hozzánk, hogy a tábor ideje alatt átadják tudásukat.

Az edzéseken, amelyek egy délelőtti, valamint egy délutáni edzésből, illetve egy elméleti oktatásból állt, nagyon érdekesek és hasznosak voltak. A gyakorlatok ugyan azok voltak, amit az angol gyereke csinálnak Londonban, és nagyon jó volt látni, hogy gyerekeink minden szintet tudtak teljesíteni.

Persze a gyerekek többsége FC Budapest játékosként már évek óta ezeket, vagy hasonló gyakorlatokat csinálnak, így könnyebben mentek a feladatok. Annak is örülünk, hogy több más klubból érkező táborlakó is volt a héten. Amit már többször is említettem, ezek az edzők nagyon felkészültek és nagyon aprólékosan kidolgozva tartották az edzéseiket. Nagyon jó hangulatban zajlottak a tréningek és a nyelvi problémák is minimálisak voltak.

Nagyon örülök, hogy egy ilyen nagyszerű klubbal tartjuk a kapcsolatot immár 7 éve. Annak ellenére, hogy már nem első osztályban van a felnőtt csapata, utánpótlásban az első ötben van Angliában a Fulham FC, ami nagy dolog olyan klubok társaságában, mint a Manchester, a Liverpool, vagy akár az Arsenál. Edzőink és gyerekeink ismét kaphattak egy új impulzust, amit mindenki úgy használ majd ahogy akar!

Sokat szidják a magyar focit és a benne dolgozó szakembereket, vezetőket. Az egy hét alatt egyetlen magyar edző nem látogatott ki, hogy akár csak egy órácskát belenézzen, hogyan dolgoznak Anglia egyik legjobb utánpótlás nevelő klubjánál… Na, de ne siránkozzunk, hiszen ennek az egy hétnek pont a pozitív gondolkodás és a győztes mentalitás volt a lényege! Szeretnék köszönetet mondani minden gyereknek, aki eljött a táborunkba, edzőkollégáimnak és természetesen Andrewnak, Brettnek és Aimennek ezért a nagyszerű edzőtáborért!
Jövőre ismét találkozunk!