Sánta Endre londoni élménybeszámolója

Az FC Budapest elnöke, Czuk Henrik által ápolt 4 éves kapcsolat egyesületünk és a Fulham FC között idén azt eredményezte, hogy három edző meghívást kapott Londonba, az akadémia munkájának tanulmányozása céljából. Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy a három edző egyike voltam és öt napot tölthettem tanulmányi úton Angliában. A Fulham FC Akadémián töltött látogatásom során bepillantást kaptam az akadémia és az U21 Development (tartalék) csapatok edzéseibe, az edzések előtti és utáni szervezeti, adminisztrációs és nevelési feladatok lébonyolításába. Ezen kívül az edzőközpontnál dolgozó szakmai stáb szinte összes munkatársával is megismerkedhettem.

A Fulham FC Akadémia alapja a klubbot átölelő családias légkör, személyes kapcsolatok és az 1879-ig visszanyúló mély hagyományon nyugszik. Az odalátogató azonnal észreveszi az edzőközpontnál dolgozó emberek közvetlenségét, barátságos és jó modorú viselkedését, nem csak az “idegenhez” , de az egymáshoz viszonyuló viselkedésükből is.

Del Bradley, az utánpótlás korosztályok egyik edzője vitt végig az első nap az akadémián. Azt mondta, megkövetelik az edzőktől, hogy a játékosokat kézfogással, szemkontaktussal köszöntsék, így mutatva példát a focistáknak a helyes viselkedéshez. Delnek mindenkihez volt egy-egy kedves szava is, és amikor rákérdeztem valamelyik kollégájának kilétére, Del őszinte elismeréssel és pozitív jelzőkkel illette őket. Egyszer sem éreztem az edzők között feszültséget, szakmai alá-fölérendeltséget vagy féltékenységet. Találkoztam az akadémia vezetőjével, Huw Jenningsel is, aki az ebédlőben kedvesen megkérdezte “velünk tarthat e?”. A közös ebéd során elmondta mennyire sajnálja, hogy eddigi próbálkozásaik a magyar élvonalbeli football klubokkal a közös együttműködés reményében nem volt eredményes. Reméli, hogy az FC Budapest és a Fulham FC között kialakított szakmai kapcsolat továbbra is kölcsönösen eredményes lesz.

A szervezeti egységet Lee Hagger (Academy Manager, Operations) fogja össze. Bemutatkozása alkalmával elmondta, ő felel a “háttérben” zajló dolgokért, mellyel az akadémia zavartalan működését biztosítják. Megdöbbentő a szervezeti egység, ami az akadémia munkáját jellemzi. Az akadémiába bekerülő fiataloktól kezdve egészen a felnőtt csapatig mindenki a Fulham FC alapfilozófiáját követi. A klubbon belüli egység és harmónia egyik jelentéktelennek tűnő része az ebédlő, amit a gyerekkorosztálytól kezdve a profi csapat sztárjai és a vezetőségi tagokig mindenki együtt használ. Az edzőközpont területén az edzők és a játékosok Fulham mezben közlekednek. Azok a szülők, akik gyermekeik edzését megakarják nézni, a recepción be kell jelentkezniük, majd egy nyakba akasztós látogatói igazolványt kapnak. Az edzőpályák körüli kijelölt helyen tartózkodhatnak és természetesen bekiabálniuk az edzésbe szigorúan tilos. Biztonsági személyzet járja körbe az edzőközpontot ügyelve a rendre. Amikor például a Fulham FC felnőtt csapata edz, Martin Jol csapat manager kérésére fényképezni sem szabad.

Ettől függetlenül, az ebédlőben sikerült Mahamadou Diarrát egy közös fényképre lencsevégre kapni és Marcelo Trotta is örömmel állt közénk egy fotón.

A Fulham profi focistáin cseppet sem lehetett úgynevezett sztárallűrt érezni. A klub körüli családias, csendes idilli hangulat egyik oka az, hogy a játékosok az edzőközpontnál nem hallgathatnak hangos zenét és a mobiltelefon használata sincs megengedve edzések és meccsek előtt és alatt. A buszon egy meccs előtt, Martin Jol azt szereti látni, ha a játékosai egymással beszélgetnek fülhalgatós zenehallgatás helyett. Ezzel is a társaságot, az egymásra figyelést akarják a Fulhamnál erősíteni.

Mivel a Fulham FC londoni riválisai közül a Chelsea képviseli a legnagyobb erőt, ezért a játékoskiválasztásnál elsősorban velük konkurálnak. Sokszor hallottuk azt, hogy This is not Chelsea…ez itt nem a Chelsea, hiszen annak ellenére, hogy a két akadémia egymással versenyez a londoni fiatal játékosok megszerzésében, a Fulhamnál megmaradtak a realitás talaján. A Chelsea stadionja és éves költségvetése is jelentősen nagyobb a Fulhaménál. Ettől függetlenül mégis a Fulham FC Akadémia nyerte el a Category 1 díját, amit a két évvel ez előtt bevezetett Elite Player Performance Plan (EPPP) szigorú követelményeinek megfelelésével lehet megszerezni. Az angol élvonalbeli klubok közül 23 csapat pályázott a tekintélyes besorolás megszerzésére. A 12 nyertes klub közül a Fulham 5-ik lett. 500 kérdésből álló pontrendszeren kell megfelelni és kétévente újból megmérettetnie magát annak a klubnak aki Category 1 besorolást szeretne kapni.

A sikerhez sok újfajta szemléletet kellett adaptálniuk, mint például a sport pszichológus, videó meccs-analízis vagy az ellenőrzött étkezési tervet, melyet már az U9-es korosztályoktól egészen a felnőtt csapatig használ. Az akadémia nagy hangsúlyt helyez a játékoskiválasztásra, hiszen nem csak a Chelsea az egyetlen nagy múltú csapat aki Londonban jelen van hanem a Queens Park Rangers, Chrystal Palace és a Westham United is. Ezért a Fulham FC Akadémia 10 munkatársa figyeli a London körüli tehetségeket. Profi szerződéseket ritkán kötnek 18 éven aluli focistával hiszen először a fiatal tehetségeknek helyt kell állniuk az U18-as Premier League bajnokságában, amit a 2011/2012 szezonban a Fulham FC nyert meg. Időnként akad persze kivétel, mint Kerim Frei török U21-es válogatott, aki 17 évesen mutatta meg tudását a Fulham felnőtt csapatában, vagy Marcelo Trotta, aki ugyan csak túl van már 6 élvonalbeli meccsen.

Feledhetetlen élmény volt az ovis korosztály edzéseit megnézni. A 6-7 éves gyerekek is kiválasztás alapján kerülnek be a programba. Ilyen fiatalon is már olyan technikai megoldásokra képesek, amit ennél a korosztálynál máshol nem tapasztaltam. A gyerekeket már ebben a korban intenzív ritmusú edzéseken tanítják meg kreatív technikai megoldásokra. Játékos feladatokkal vezetik rá őket egy-egy meccsjelenetre (cselezés, 2v1, letámadás, döntéshozás…stb). Már az ovisok is hangosan kommunikálnak egymással játék közben! Láttunk ütközéseket is, ahol aki földre került, gyorsan felpattant és ment tovább. Igazi kis harcosok nevelődnek, akiknél a technikai fölényt helyezik minden fölé, de fokozatosan fizikailag is a nemzetközi elitbe kerülnek.

A Fulham Akadémia a Coombe School Programme (CSP) elve mellett tette le a voksot és nem híve a bentlakásos akadémiának. Azokat a gyerekeket akik a CSP-ben tanulnak reggel a Fulham által üzemeltetett kis buszok gyűjtik össze a lakóhelyükről. 6db Seat kis busszal járják körbe Londont. Mivel a Seat hivatalos szponzora is a csapatnak, ezért a Fulham járműflottáját 3 havonta teljesen új járművekkel cserélik le. A Fulham akadémistáit akik a CSP-ben vannak reggelente behozzák az edzőközpontba ahol együtt reggeliznek. Reggeli után 1 órás edzés következik, majd a kis buszokkal elviszik őket iskolába. Dél után visszajönnek ebédelni, amit vagy taktikai foglalkozás (pl videó meccs-analízis), vagy az ú.n. mental skills, azaz mentális képesség fejlesztés követ sport pszichológus vezetésével. Ez után következik a második edzést.

Az U9-16 korosztályú csapatok mellé 2-3 edzőt rendelnek akik rotálnak az edzések között. Az akadémia azt szeretné ezzel megelőzni, hogy a gyerekek ne szokjanak hozzá egy adott edző sajátos stílusához és később könnyen be tudjanak illeszkedni egy más csapatnál is. Olyan gyorsaságot és intenzitást tapasztaltam ezeknél a korosztályú csapatoknál az edzéseken, ami magyarázatot ad a Premier ligában látható meccsek sebességére. Láttam több olyan edzést is, ahol 25-30 percen keresztül végezték a különböző gyakorlatokat megállás nélkül. A játékosok pulzusát folyamatosan a meccseken tapasztalható magas pulzusszámon tartják és a feladatokat 20×30 vagy 30×40 méteres zónában hajtják végre, akár csak egy éles futball mérkőzésen. Döntésekre kényszerítik a játékosokat, de nem adnak negatív kritikát hanem pozitív megerősítésekkel biztatják őket a jobb megoldásra. Gavin Taylor azt mondta, hogy nem akarják, hogy az edzésen elkövetett hibák esetleg az éles mérkőzéseken görcsössé tegyék a játékosokat, ezért csakis pozitív és biztató hangnemben beszélnek a focistákkal.

A korosztályok közötti fizikai és mentális különbséget úgy próbálják kiegyensúlyozni, hogy a fiataloknak gyakran adnak alkalmat az idősebb korosztályú csapataikban edzeni vagy éppen meccsen játszani. Az akadémia csapatai gyakran játszanak náluk alacsonyabb ligákban szereplő csapatokkal és ilyenkor a “gyengébb” csapat idősebb játékosokat hozhat a Fulham ellen. Angliában a focistákat születési dátumuk tekintetében egy adott év szeptemberétől a következő év augusztusáig sorolják egy korosztályba. Annak ellenére, hogy az akadémia összes edzője azt mondta hogy, nekik a technika a legfontosabb, mégis minden korosztályban jó fizikumú, erős felépítésű játékosokat láttunk. Minden játékost folyamatosan figyelnek, és a szükséges képzést szabják testre, ami a továbbfejlődésükhöz kell. A konditeremben láttunk felnőtt profi futballistát és U14-est is. Azt a fiatal játékost aki technikai tudásával már a korosztálya szintjén van de esetleg fizikailag még gyengébb, azt szigorú felügyelet mellett erőnléti edzés alá vetik.

A technikai, fizikai és mentális képzés legmagasabb szintje mellett a klubhoz kötődést, a lojalitást és az összetartást is példaértékűen tanítják. Egy bajnoki meccs előtt a fiatal focisták az edzővel együtt a Fulham indulót eléneklik az öltözőben. Utunk utolsó napján bejutottunk a felnőtt csapat öltözőjébe is. Meglepően egyszerű, praktikus és viszonylag kicsi öltözőt használnak. Az öltöző falain is a Fulham alapértékeit tükröző feliratok találhatók. A stadion egy részét történelmi eredetvédelem alatt tartják. Itt még a lelátón is ugyan azok a lehajtható faülések vannak amit több, mint 100 éve készítettek. Tervben van a nézőtér kapacitásának növelése, amit a történelmi lelátóval szembeni részen fognak kivitelezni.

Ez a tanulmányút fantasztikus élmény volt a számomra és felbecsülhetetlen tapasztalatokkal gazdagított. Köszönöm FC Budapest!